A 2011 előtt születettek által Ferihegyként ismert létesítményt 1950. május 7-én, azaz 70 éve nyitották meg. Ebből az alkalomból különböző járművekből, például tűzoltóautókból, hóeltakarító-gépekből, egy helikopterből és felújított retro buszokból kirakták a jelenleg a járvány miatt erősen korlátozott forgalommal működő reptér nagyrészt üres aszfaltfelületén a "BUD : 70" feliratot.
A reptér fennállása 70 évének fontosabb eseményei voltak, hogy 1985-ben nyílt meg a 2-es terminál, hogy 1988-ban nyílt meg a 2B terminál és hogy 2012 óta van bezárva az 1-es terminál, amit pedig hét évvel azelőtt teljesen felújítottak.
A 70 éves történetet megelőző események közül az érdekesebbek, hogy a környék Mayerffy Ferenc serfőzőmester-szőlőbirtokosról kapta a nevét, de az itt lévő 147 méter magas homokos dombot (ez volt a névadó Ferihegy) 1940-ben elegyengették, hogy legyen hely a reptérnek.
Ha az illetékes földrajzinév-bizottságon múlt volna, a reptér a mai napig viseli a Ferihegy nevet, de az intézményt az ajánlásuk ellenére átnevezték egy másik XIX. századi Ferencre 2011-ben, mert ebben az évben volt Liszt Ferenc zeneszerző születésének 200. évfordulója.